Dr. Kincs Béla

Dr. Kincs Béla
Igazgatósági tag

1953.09.10.-én született Nyírbátorban, majd később ott járt gimnáziumba is. 1977-ben a Kossuth Lajos tudomány egyetemen fizikusi diplomát szerzett. Ezt követően a debreceni MEDICOR  Fejlesztési Főosztályára került, ahol tudományos és műszaki fejlesztési feladatokat látott el és tudományos doktori fokozatot szerzett, majd több éven keresztül fejlesztési főosztályvezetőként tevékenykedett.

1990-ben saját céget alapított, amely kardiológiai mérőműszerek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik.  Ebben a cégben alapításától kezdve ügyvezetői feladatokat lát el és széleskörű nemzetközi kapcsolatrendszert alakított ki. Felsőfokú angol nyelvismerettel, valamint alapos közgazdasági, menedzseri ismeretekkel és tapasztalattal rendelkezik.

2016. április 29-től kezdődően az Őrmester Nyrt.-nél Igazgatósági tagként tanácsadói, elemzői és koordinációs feladatok ellátására kapott megbízást.